Hírek
Alpolgármesterek személyéről döntött Szolnok város januári közgyűlése. A napirendi pontok között szerepelt egyebek mellett a Mártírok úti egykori főiskolai kollégium épületének hasznosítása, a szabadstrand bővítése és a Rozmaring út forgalmi rendjének módosítása is.
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is a rászoruló családok segítségére siet Szolnok városa. Az ezekben a hetekben kiszállított tűzifából mintegy háromszáz megyeszékhelyen élő család megélhetését, s nem utolsó sorban otthonának fűtését segíti az önkormányzat.
Magyarországon évente mintegy 1500 nőt diagnosztizálnak méhnyakrákkal és több, mint 400 nőt veszítünk el hazánkban a betegség miatt. Az emlőrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatnak számít a 45 éven aluli nők körében Európában és Magyarországon is, pedig védőoltással és szűréssel nagy biztonsággal megelőzhető, időben felfedezve jó eséllyel gyógyítható.
Magyarországon évente mintegy 1500 nőt diagnosztizálnak méhnyakrákkal és több, mint 400 nőt veszítünk el hazánkban a betegség miatt. Az emlőrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatnak számít a 45 éven aluli nők körében Európában és Magyarországon is, pedig védőoltással és szűréssel nagy biztonsággal megelőzhető, időben felfedezve jó eséllyel gyógyítható.
Rangos elismerést kapott a Verseghy Ferenc Könyvtár és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a díjakat január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtartott ünnepségen. Csütörtökön Szalay Ferenc polgármester is gratulált a két intézmény vezetőjének a városházán.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a kultúra, a művészet és a sport területén kiemelkedő tevékenységet nyújtó szakembereket ismerte el a város az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban szerdán este tartott díjátadó gálán. Az immár hagyományosnak számító eseményen adták át a Szolnokért Emlékérmet is, melynek arany fokozatát ezúttal négyen is megkapták.
Míg a Széchenyi lakótelep építésének idején alig akadt gépjármű a parkolókban, hosszú évek óta helyhiánnyal küzdenek az ott élők. Egy család nem ritkán két autót is fenntart, a tízemeletes házsorok között a mintegy húszezres városrészben bizony egyre nagyobb kihívás üres parkolót találni. Örömhír, hogy a városrész önkormányzati képviselője, Tasnádi Zoltán új parkolóhelyek elkészüléséről számolt be.
Kiváló eredményeket hozott a tavalyi esztendő a szolnoki sportéletben, számos nagyszerű teljesítmény született. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat, felkészítőiket és egyesületeket ezúttal is köszöntötték a városházán, az Országos Diákolimpiai és Magyar Bajnoki Díjátadó Ünnepségen.
A hetvenhét esztendővel ezelőtti, több mint százezer magyar katona életét követelő doni katasztrófára emlékeztünk hétfőn Szolnokon, a Tiszai hajósok terén. A világháborút követő emlékezetpolitika miatt évtizedekig még csak beszélni sem volt szabad nemzetünk egyik legnagyobb XX. századi tragédiájáról.
Az emberi önfeláldozás minden korban kivívja a társadalom elismerését. Így történt ez Szolnokon is 93 esztendővel ezelőtt, amikor Hanzély Pál főhadnagy életét áldozta mások megmentéséért. A nemes cselekedet előtt az esemény évfordulóján a hagyományokat követve ismét megemlékezéssel tisztelgett a város.
Gerendákkal támasztották meg a Merengő Krisztus című szobor felépítményét a belvárosi nagytemplommal szemben. Minderre azért volt szükség, mert egy közelmúltban történt beavatkozás miatt megsüllyedt a kompozíció.
Hosszú évek óta nincs hiány a költségvetésünkben, annyit költünk, amennyit megtermelünk – mondta el Szalay Ferenc polgármester a város közgyűlésének decemberi ülésén, a 2020. évi költségvetési koncepció tárgyalásánál.
Mintegy 640 millió forintból fejleszti a szolnoki ivóvízrendszert a Víz-és Csatornaművek Koncessziós Zrt. Szolnok és a megyei jogú város önkormányzata konzorciumban - mondta Szolnok polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.
Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban megrendezett ünnepségen Szolnok önkormányzata a „Legjobb szervező önkormányzat” címet nyerte el, s vehette át az elismeréshez tartozó oklevelet és kerékpárt Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkártól.
Szolnoki Befektetői Üzleti Konferenciára és Partnertalálkozóra várjuk Szolnok és térsége kis- és középvállakozóit!
Nagyon várt beruházás közeledik a végéhez: megújult a Móra Úti Bölcsőde. A szülők hamarosan már a megszépült épületbe érkezhetnek kisgyermekeikkel, hétfőn délután pedig a polgármesterrel járták be a bölcsit.
Sokak számára jó hír, hogy hamarosan már nem kell a városközpontba utazni vérvételre, hiszen Szolnok két legnagyobb városrészében, Szandaszőlősön és a Széchenyi lakótelepen is új vérvételi pontokat alakítanak ki. Így, a MÁV Kórházban és a Hetényi kórházban lévő helyszínekkel együtt öt helyen nyílik lehetőség a vérvételre a városban.
Két diákokhoz kapcsolódó programnak is helyet adott pénteken a városháza díszterme, ahol először az ebben az évben 18. évüket betöltött diákokat köszöntötte Szalay Ferenc polgármester, majd ülésezett Szolnok diákközgyűlése.
A Smart Commuting – CE1161 - Európai Uniós projekt keretében a programban résztvevő települések polgármesterei illetve a közösségi közlekedés szolgáltatói találkoztak és vitatták meg a fontos kérdéseket. A megbeszélésen bemutatták az eddigi eredményeket, valamint a közösségi közlekedésről készült felmérést. Az egyeztetés során szó volt a pilot akcióról is.
A Baross út és a Szapáry út városunk két olyan utcája, amely a legtöbbet megőrizte Szolnok háború előtti utcaképéből. Ezek közül a közelmúltban már több homlokzata is megújult, jelenleg a Baross út 7. szám alatti patinás épület megszépítésén dolgoznak a szakemberek.
A Szolnoki Városi Baleset-megelőzési Bizottság a Szolnok Városi Diákok Tanácsával közösen az idén rendhagyó módon készül. „Hogy ne csak a Mikulást vegyük észre” elnevezésű kampányával csatlakozik a közösségi oldalon népszerű „Hagyj el egy Mikulás csomagot!” eseményhez. A baleset-megelőzési bizottság Mikulása 2019. december 5-én, csütörtökön a délutáni órákban Szolnokra látogat, és 15 darab csomagot fog elhagyni Szolnok sűrűn látogatott közösségi terein, parkjaiban.
„Gyülekezet a városért.” - ez a - mai kifejezéssel élve - szlogenje a szolnoki evangélikus gyülekezetnek, amely temploma mellé egy közösségi házat épít, hogy közelebb hozza az egyházhoz az embereket. A épület ünnepélyes alapkőletételén Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester is részt vett.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata „Családbarát Szolnok” címmel logópályázatot hirdet
A november közepi alakuló ülést követően megtartotta első munkaterv szerinti ülését Szolnok város közgyűlése. A képviselőknek több fontos kérdésről is kellett dönteniük, így többek között a Bajcsy-Zsilinszky úton építendő bölcsődéről, az alpolgármester személyéről, a lakásrendelet módosításáról, illetve középiskolai ösztöndíjakról.
A szolnoki adventi forgatag az esztendő talán legszebb időszakát teszi különlegessé – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc polgármester. A városvezető Fekete Tiborral, a Coop Szolnok vezérigazgatójával, valamint Rózsa Józseffel, a Sportcentrum igazgatójával az esztendő utolsó heteinek Kossuth téri rendezvényeiről beszélt.
Miközben Szolnokon is zajlanak a bölcsődei fejlesztések, a kormány a bölcsődei szakdolgozók bérének emeléséről döntött, és további férőhely-bővítésekről gondoskodik. Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő az Aranyi Sándor úti bölcsődében beszélt az intézmény dolgozóinak, a város bölcsődéi vezetőinek, valamint a szaktanácsadóknak a részletekről.
Radócz Zoltán 2019. március 8-án levélben kérte Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatától közérdekből nyilvános adatként a 2017-es és 2018-as években értékesített önkormányzati tulajdonú lakások adásvételi szerződéseit és az azokhoz készült ingatlanforgalmi értékbecsléseket.
Födém megerősítésre és a csapadék elvezetésére van szükség a Kertvárosi Óvodában, ahol a közelmúltban észlelt statikai problémák miatt a gyerekek kiköltöztetésére is szükség volt. Szalay Ferenc polgármester a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről.
A szociális munka napja alkalmából rendeztek ünnepséget hétfőn a városházán, ahol Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a város nevében a szociális területen dolgozókat és adta át az Adorján Ildikó-díjat.
Folytatódnak a fejlesztések a Széchenyi lakótelepen, ahol ezúttal a Hild Viktor úton bővült negyvennéggyel a parkolóhelyek száma. Ezzel enyhül a környező társasházakban élők parkolási gondja, a jó hír pedig az, hogy további parkolók épülnek a városrészben – mondta el Szalay Ferenc polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.
Megtartotta alakuló ülését Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése, amelyen döntöttek a bizottságok elnökeinek, alelnökeinek és tagjainak összetételéről, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról, illetve szavaztak az illetményekről és tiszteletdíjakról is.
Még az időjárás is a kezdeményezés mellé állt, amikor szerdán délelőtt a Jubileum téren Farkas Sándor miniszterhelyettes, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, Szalay Ferenc polgármester és Dégi Zoltán, a Nefag Zrt. vezérigazgatója fát ültetett az Országfásítási Program részeként.
Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál.
A héten többszáz szolnoki óvodás tartotta izgatottan az ujját a lisztérzékenységi vizsgálatot végző szakembernek. A másodpercnyi kellemetlenség azonban fényt deríthet egy sok problémát okozó autoimmun betegségre, amely megfelelő életmóddal jó karbantartható, kezelhető.
Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.
Szolnokon is sok idős ember igényli a nappali ellátást, számukra kínálnak jó lehetőséget a nappali gondozási központok, ahol szakemberek támogató jelenléte mellett változatos programokkal igyekeznek színesíteni napjaikat, míg a közösséghez tartozás az elmagányosodás ellenszere lehet. A Jósika úton egy új gondozási központot alakít ki Szolnok önkormányzata.
Mécsesgyújtással emlékeztünk hétfőn délután az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 63. évfordulójára az Ötvenhatosok Emlékparkjában.
Az évek során számos rangos díj ismerte el Szolnok önkormányzatának tevékenységét, legutóbb a Szolgáltató Önkormányzat Díj, illetve az Idősbarát Önkormányzat Díj odaítélése jelezte, hogy komoly és tudatos stratégiánk mindkét téren jól működik. A díjakkal járó emléktáblák ünnepélyes avatására a város partnereit is várták csütörtökön a városháza aulájában.
Ha ősz, akkor rengeteg lombhulladék. Ezek összegyűjtése, elszállítása komoly kihívás, s míg a lehullott falevelek összegyűjtése az ingatlantulajdonosok feladata, az elszállításban az önkormányzat siet a lakosság segítségére.
Az elmúlt években megszerzett elismerések után Szolnok önkormányzata ezúttal az „Országos Városmarketing Díj 2019” pályázaton szerezte meg az önkormányzat és a város számára a „Városmarketing gyémánt 2019” védjegyet. A részletekről Öhlbaum Emese, a Városmarketing Osztály vezetője és Fejér Andor beszélt sajtótájékoztatón.
Szolnok város önkormányzata a Szolnok Városi Diákok Tanácsa segítségével - immár 19. éve - idén is megrendezi a 24 órás vetélkedőt, a rendezvény helyszíne a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium tornacsarnoka. A program – melyen kb. 400 fő középiskolás tanuló, felügyelőtanár és szülő vesz részt - október 26-27-én zajlik.
Méltósággal emlékeztünk Szolnokon az 1956-os forradalom és szabadságharc 63 évvel ezelőtti eseményeire. Név szerint emlékeztünk azokra a szolnoki hősökre is, akik életüket áldozták a szabadság eszméjéért, akik elviseltek kínzást, fogságot, meghurcoltatást azért, ami minden embernek és nemzetnek alapvető és megmásíthatatlan joga: a szabadságért és önrendelkezésért.
Kedden délután futók színes csoportja tűnt fel a Kossuth téren, kicsik, nagyok rótták a kilométereket, s érkeztek meg Szolnokra.
A helyi választási bizottság elnökétől, dr Mosonyi Csabától vették át megbízóleveleiket kedden a nemzetiségi önkormányzati választáson mandátumhoz jutott képviselők, akiknek Szalay Ferenc polgármester és dr. Rácz Andrea aljegyző is gratulált.
Nagyon szép hagyomány folytatódott, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepségsorozat részeként szolnoki veteránokat köszöntöttek a városházán.
A Szolnoki Rendőrkapitányság és a Közterület-felügyelet, és a Polgárőrség az idén is nagy szerepet vállalnak a temetők biztosításában.
Szolnokon már hagyományosan a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület által szervezezett koszorúzással kezdődtek az október 23-ai megemlékezések.
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app