NE DŐLJÖN BE!
Legyen óvatos a fogyasztói csoportok ajánlataival!
Egyre több a hitelnek tűnő, könnyen elérhető pénzügyi ajánlat a lapokban. A fogyasztói csoportok hirdetései azonban sokszor félrevezetik az ügyfeleket. Ez ellen és a fogyasztók tájékoztatása érdekében indított kampányt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Erről Gondolovics Katalint, a GVH szóvivőjét kérdeztük.
Először is tisztázzuk: mi az a fogyasztói csoport?
Egy vásárlási társulás. A csatlakozók vállalják, hogy előre bizonyos részleteket fizetnek, hogy az így összegyűjtött pénzből megszerezzék egy áru (pl. lakás vagy autó) tulajdonjogát, vagy igénybe vehessenek egy adott szolgáltatást. A csoportok törvényesek ugyan, de a hirdetéseik már sokszor nem.
Mi a baj a fogyasztói csoportok hirdetéseivel?
Ilyen hirdetésekkel lehet találkozni akár ebben az újságban is, de ezekből nem derülnek ki egyértelműen a konstrukcióval kapcsolatos legfontosabb információk, veszélyek.Ez a rendszer rengeteg veszélyt és bizonytalanságot rejt az ügyfelek számára, ám ezekre nem hívják fel kellően a figyelmüket. Sőt gyakran félrevezetik az ügyfeleket!
Mik a legnagyobb veszélyek?
A hirdető cégek általában azzal hitegetnek, hogy a banki feltételeknél sokkal kedvezőbben, jövedelemigazolás nélkül, akár KHR/BAR-listásként, vagy nyugdíjasként is gyorsan, könnyen enyhíthetik pénzügyi gondjainkat. De ez a legtöbbször nem igaz. Mert az általuk nyújtott megoldáskölcsönnek tűnik, holott nem az. A fogyasztói csoportok ugyanis nem adnak pénzt, hanem csak vásárlási jogot. Ráadásul nem kis részben a vak szerencsén múlik, hogy valaki mikor jut ehhez hozzá.
Tehát nem biztos, hogy gyors segítséget kapnak?
Egyáltalán nem biztos, mert az igényelt összeg alapesetben a futamidő végén (tehát akár 15-20 év elteltével) kerül kifizetésre. Korábbi kifizetésben csak akkor bízhat valaki, ha egy közgyűlésen ő vállalja a legmagasabb összegű „előtörlesztést”. De az is előfordulhat, hogy hónapokon át egyáltalán nem tartanak közgyűlést. Így a legtöbben hónapokon vagy éveken keresztül hiába várnak a remélt forrásra, és egyre nagyobb kiadásba hajszolják magukat.
Mit tehetnek az emberek, hogy biztosan elkerüljék a bajt?
Tájékozódjanak, mielőtt bármit aláírnak! Olvassák el a szerződéseket, és ha túl bonyolultnak tűnik, kérjék valamelyik családtagjuk, ismerősük segítségét! Hívhatják a 06-80-48-48-48-as számot is, ahol a GVH munkatársai adnak tájékoztatást, emellett pedig a www.nedoljonbe.hu címen is informálódhatnak a fogyasztók, még az előtt, hogy bedőlnének.