Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Lesz folytatás

  • Lesz folytatás
  • Lesz folytatás
  • 2012-10-10

    4 milliárd 21 millió forint és 4929 felújított lakás. Ez az elmúlt évek panelprogramjának szolnoki mérlege. A siker elvitathatatlan, jelentkező is lenne a pályázatra, az elmúlt három évben viszont nem volt ilyen kiírás. A jövő év elején azonban várhatóan megjelennek az új panelprogramos feltételek.

    Sokan – figyelembe véve az eddigi kedvező tapasztalatokat – belevágnának az energetikai korszerűsítésbe, azonban a legutóbbi 2009-es kiírás óta nem volt ilyen pályázati lehetőség. A felújítások lebonyolításában komoly szerepet játszó Szollak Kft. szakemberétől megtudtuk, hogy a kormánynak szándékában áll folytatni a panelprogramot, jelenleg is folynak a tárgyalások az Európai Unióval a források előteremtéséről. Molnár Iván, a Szollak Kft. beruházási menedzser elmondta, hogy „várhatóan a jövő év elején lesz az új program kiírva. Nagyon várják már, nagyon sokan érdeklődnek, már olyan hírek is elterjedtek, hogy nem lesz többet. Lesz, mindenképpen írnak ki ilyen programot, szükség van rá.” A pontos pályázati feltételek még nem ismertek, de az már biztos, hogy a jövőben az önkormányzatok nem vesznek részt a panelprogramban. Eddig ugyanis a költségek harmadát a helyhatóságok biztosították. „Ennek megfelelően viszont jelentősen emelkedik az állami támogatás, várhatóan 60-65% lesz az állami támogatás, és a maradék önerőt kell majd hitellel, vagy készpénzzel biztosítania a társasházaknak, vagy szövetkezeteknek” - hangsúlyozta a szakember. Ami pedig a további korszerűsítési állami terveket illeti, a családi házakban élőknek, vagy építkezni szándékozóknak érdemes november elején figyelni a pályázati lehetőségeket – tette hozzá Molnár Iván. A panelprogramhoz hasonlóan, az energiatakarékos megoldások alkalmazására várhatóan egy-egy milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg majd a kiírás.

    Szolnok TV

    VISSZA

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

    További hírek

    Ötvenéves jubileumát ünnepli a pedagógiai szakszolgálat

    2024-04-17

    Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.

    A roma kultúra sokszínűségét mutatták meg a Szigligeti Színházban

    2024-04-12

    Második alkalommal ünnepelték gálaműsorral Szolnokon a roma kultúra napját. A Szigligeti Színházban tehetséges roma fiatalok és felnőttek álltak színpadra, hogy bemutassák tudásuk legjavát. A rendezvényen részt vett Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos és Szalay Ferenc polgármester.

    Változik a Véső úti strandfürdő nyitva tartása

    2024-03-28

    A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., mint a Véső úti strandfürdő üzemeltetője tájékoztatja Kedves Vendégeit, hogy a strandfürdő ideiglenes jelleggel - a nyári üzemeltetésre történő átállás miatt 2024. április 8-tól kezdődően nem üzemel.

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    2024-03-27

    FELHÍVÁS villamos hálózatok környezetének tisztán tartására

    A szabadságharc hősei előtt tisztelgett Szolnok

    2024-03-15

    A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is. A Kossuth téren látványos és színes programmal várták az ünneplőket.