Bár a mai fiatalok már csak történelemkönyvekből tanulják, magyarok millióinak van emléke a kommunizmus nyílt vagy éppen fondorlatos rémtetteiről. Egy rendszerről, amely több más ország mellett hazánkat is a szabadságától megfosztott tetszhalottá dermesztette, ahol a központilag meghatározott ideológiától eltérni megbocsáthatatlan bűn volt. A kommunizmus áldozataira emlékeztünk Szolnokon.
A kommunista diktatúrák áldozatainak számát százmillióra becsülik a világon, Kelet-Közép-Európában a számuk elérheti az egymillió főt, és hazánkban is sokszázezren vesztették életüket. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzések során. Még többen voltak azonban azok, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított.
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatát követően 2001-ben emlékeztek meg először az áldozatokról az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket február 25-én. A megszálló szovjet hatóságok 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A mentelmi jogától megfosztott képviselőt bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték, csaknem egy évtizedet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után már csak néhány évig élt, 51 évesen, 1959-ben hunyt el.
Kómár István plébános az Ökumenikus Lelkészkör nevében emlékezett. Beszédének középpontjában az áldozat, az áldozathozatal állt, amelynek eredménye akkor kín és szenvedés volt. Hangsúlyozta: a jelenkor áldozatának eredménye biztonság, boldogság, szeretet kell, hogy legyen.
- Egy fiatal szolnoki szerzetes, a szalézi rendben szolgáló Sándor István a kommunista diktatúra áldozataként mártírhalált halt a hírhedt budapesti Andrássy úti ÁVH-épületben. A szalézi szerzetes olyan emberként élt, akire büszkék lehetünk, akiknek emlékezete, tettei jobbá tesznek bennünket is. – mondta a rendezvény szónoka Rusvai Károly, a közgyűlés KDNP frakciójának vezetője
Sándor Istvánnak nem adatott meg hosszú életkor, ám ennyi idő alatt példaképpé vált, aki Isten igéjével képes volt közösséget építeni, bátorítani, tartani a lelket a fiatalokban akkor, amikor a kommunizmus legsötétebb időszaka pusztította hazánkat.
Gondolatait így zárta: egy olyan korban élünk, amikor nagyon nagy szükségünk van a megemlékezés lángjának ébren tartására. A jelenkor felelőssége komoly, hiszen a jövő generációjának biztosítanunk kell a tisztánlátás lehetőségét! Nekünk is meg kell tennünk mindent, amivel tudatosítjuk: soha nem akarunk diktatúrát, soha nem akarjuk a kommunizmus mindent és mindenkit gyűlölő kegyetlen világát!