Dobpergés és ágyúdörgés törte meg a szombat délutáni csendet a város főterén, elszánt katonák masíroztak, hogy megütközzenek az osztrák csapatokkal. „Katona, ne a kirakatban nézegesse magát, az ellenséget vérét nézze!”- hangzott a félig humoros ukáz az egyik tiszt szájából. Idén is megütközött az osztrák és a magyar sereg a szolnoki csatára emlékezve, természetesen az eredmény mit sem változott: győztünk!
A márciusi napsütés kegyeibe fogadta azt a közel kétszáz hagyományőrzőt, akik az ország különböző részeiből, vagy külföldről érkeztek, hogy 16. alkalommal idézzék fel a dicsőséges szolnoki ütközet jeleneteit. Budapest, Kecskemét, Fót, Dabas, természetesen Szolnok, Lengyelország, Ausztria, Csehország és Németország „delegálta” idén is a katonákat.
A csata előtt – folytatva a korábbi évek hagyományait – a lengyel konzul, a város, a honvédség, a rendőrség és Lengyel Kisebbségi Önkormányzat képviselői megkoszorúzták a Szabadság téri emlékművet, valamint a Lengyel Légió utcában található emléktáblát.
Három órakor tüzérek, vértesek, markotányosok, lovasok lepték el a teret, majd rövid alaki bemutatót követően előreszegezett szuronnyal indult meg a roham, pengék villantak a napfényben, amit hamarosan ágyútűz füstje homályosított el. Ötévestől hetvenéves korig mindkét nem minden korosztálya képviseltette magát a csatatéren, a korhű mundért viselő egyetemista, a könyvelő és a tanár másfél órára visszaálmodta magát az 1800-as évek közepére. A nézők ezúttal is elégedetten tapsoltak a csata végén, jó érzés a győzelem…