2019-10-04
Tizenhárom kopjafa, előttük mécsesek pislákolnak a Szolnok Ispán körúti parkban. A megemlékezésen Szalay Ferenc polgármester osztotta meg a drámai események kapcsán gondolatait, a Varga Katalin gimnázium diákjai és Kautzky Armnand színművész pedig irodalmi összeállítással tisztelgett az 1849. október 6-án Aradon kivégzettek előtt.
Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg tizenkét tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek az osztrákok fogságba. A bécsi udvart az aradi fegyverletétel bőszítette fel, hiszen a magyar seregek az orosz csapatoknak adták meg magukat, akik később foglyaikat bár ennek ellenkezőjét ígérték- átadták a császáriaknak.
A hadbírósági ítélet hamar megszületett, egymást követték a kivégzések. Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt és Schweidel Józsefet golyó-, Poeltenberg Ernőt, Török Ignácot, Lahner Györgyöt, Knezic Károlyt, Nagysándor Józsefet, Leiningen- Westerburg Károlyt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost és Vécsey Károlyt kötél általi halálra ítélték. A tizenhármak áldozata, önfeláldozása jelentősen erősítette, egybetartotta a nemzetet.
A tiszteletadásan Szuhánszky István metodista lelkész mondta el gondolatait, majd Szalay Ferenc polgármester emlékezett.
- Amióta Magyarország önálló államként létezik Európa szívében, folyamatosan küzdenie kellett szabadságáért, azért, hogy elismert tagja legyen a keresztény világnak. Próbálta az országot eltaposni tatár, török, szerette volna vesztét látni olykor némelyik szomszédunk is, de legyőzni ezt a népet soha nem sikerült!
A polgármester így folytatta: demokratikus világunkban magunk dönthetünk sorsunkról. Pontosan ezért kell a felnövekvő nemzedékkel megértetnünk aradi hőseink életművét, hiszen az ő kitartásuk, hazaszeretetük nélkül ma nem élhetnénk szabadon, büszkén, s nem emlékezhetnénk történelmünk dicsőséges pillanataira. Soha nem feledhetjük, hogy élni lehet sokféleképpen, dicsfénnyel, sikerekkel övezve, de meghalni hősként csak nagyon kevesen képesek. Ők a mi reménysugaraink, azok a csodálatos emberek, akik miatt jó magyarnak lenni.
A megemlékezést koszorúzás zárta.