Méltósággal emlékeztünk Szolnokon az 1956-os forradalom és szabadságharc 63 évvel ezelőtti eseményeire. Név szerint emlékeztünk azokra a szolnoki hősökre is, akik életüket áldozták a szabadság eszméjéért, akik elviseltek kínzást, fogságot, meghurcoltatást azért, ami minden embernek és nemzetnek alapvető és megmásíthatatlan joga: a szabadságért és önrendelkezésért.
Szerdán a városi megemlékezések koszorúzásokkal kezdődtek. A forradalom és szabadságharc szolnoki hőseinek emléktáblájánál helyezték el a tisztelet és emlékezés virágait.
Ötvenhatosok terén tartott ünnepi műsorban Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, Balog Tímea operaénekes, Sándor Szilvia és Bencsik Gergő táncművészek léptek fel, és közreműködött a Bartók Béla Kamarakórus, a Légierő Zenekar Szolnok, valamint Szolnok Város Közintézményeinek Összevont Kórusa.
A forradalom szolnoki áldozatainak nevei visszhangoztak a csendben, majd a 63 évvel ezelőtt történt eseményekre emlékezett Máthé György esperes-plébános. Ezután Szalay Ferenc polgármester mondta el gondolatait.
Ha létezik az újkori magyar demokrácia születésének valódi időpontja, akkor azt a legtöbben 1956. október 23-ában jelölnénk meg. Egészen különleges nap volt, amikor egy nemzet úgy döntött: lerázza a kommunista rabigát, az internacionalizmus börtönét, s végre kezébe veszi a saját sorsának irányítását. – kezdte beszédét Szalay Ferenc polgármester.
A felelősségünk ma is óriási, hiszen az ötvenhatos szabadságharcosok hősiességükkel egy demokratikus Magyarország magját ültették el, ami aztán bő harminc évvel később szárba szökkenve elhozta a valódi demokratikus rendszerváltást. Szabadságunkat pontosan ezért nem hagyhatjuk soha elveszni, önállóságunkat többé nem áldozhatjuk fel semmilyen hatalom kedvéért. Mert a mi dolgunk a világban az ország gyarapításán túl a keresztény értékek és hagyományok védelme, a nemzetek Európájának az építése. – hangsúlyozta Szalay Ferenc.
Az ünnepi megemlékezést koszorúzás zárta.
Szalay Ferenc polgármester ünnepi beszéde:
Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Kedves Ünneplők!
Ha létezik az újkori magyar demokrácia születésének valódi időpontja, akkor azt a legtöbben 1956. október 23-ában jelölnénk meg. Egészen különleges nap volt, amikor egy nemzet úgy döntött: lerázza a kommunista rabigát, az internacionalizmus börtönét, s végre kezébe veszi a saját sorsának irányítását.
Néhány napra elhihette egy ország, hogy a szovjet hatalom legyőzhető, egy rövid időre azt gondolták, a demokrácia világszerte ugyanazt jelenti: szabadságot, tisztességet és önrendelkezést.
Kedves Ünneplők!
Nemzetünk történelmét hosszú évszázadok óta meghatározzák az országért, majd a magyarságért folytatott küzdelmek, ám mind közül kiemelkedik 1956 októbere, amikor hazánk a fél világgal szállt szembe igazáért, saját szabadságáért.
Miért is volt annyira fontos ez a forradalom? Miért hagyott bennünket rútul cserben a Nyugat? Miért kellett néhány külföldi politikusnak eladni egy egész nemzet világrengető küzdelmét?
Miért nem akartak valóban véget vetni a világ egyik legkegyetlenebb diktatórikus rendszerének azok, akik elvileg a szabadságra esküdtek föl?!
Bizony ezekre a kérdésekre annak ellenére is nehezen találjuk a választ, hogy 56-os hőseink közül még többen itt élnek közöttünk. Pedig milyen egyszerű is lenne a válasz egy békés világban, ahol a tisztelet és a döntés szabadsága létező fogalmak! De ez ma már nem mérce a modern Európánkban. Szomorú, de 1956 hőseit ma már aligha fogadnák olyan kitörő örömmel, hiszen az önálló utat kereső nemzetek nem illeszkednek az újragondolt uniformizált rendszerbe.
Nekünk alighanem a történelmi idő ad majd kellő bölcsességet a megértéshez, bár válaszokat talán soha nem kapunk előbbi kérdéseinkre.
Raymond Aron francia politológus, a Le Figaro újságírójának korabeli gondolatai ma is megfontolandóak. Szinte húsbavágóan aktuálisak.
„A magyar forradalom győzelem a vereségben, mindörökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az embernek önmagába vetett hitét, és emlékeztetik sorsa értelmére, az igazságra.”
Bizony, az igazságra. Nem a hatalmasok igazságára, nem a valódi társadalmi felhatalmazás nélkül alakoskodó politikusok akaratára, hanem a színtiszta igazságra!
Mert mit is akart a magyar nép? A pesti srácok, a szolnoki Kossuth téren tüntető tizenötezer ember, és megannyi névtelen hős szerte az országban kimondta a kimondhatatlant: magunk akarunk dönteni a sorsunkról, mi szeretnénk kijelölni az irányt, mely felé hazánk tart!
Nemet, igazán határozott nemet mondtak egy nemzeti érdekeket háttérbe szorító birodalmi törekvésnek. Ezt akkor kommunista rendszernek hívták.
Tisztelt Szolnokiak!
Elég eseménydús, politikai csatározásokkal terhes, megosztottságot gerjesztő időszakon vagyunk túl. Ötvenhatos hőseink áldozata nem volt hiábavaló, sikerült léket ütni a kommunizmuson, s mára szabadon választhatunk, dönthetünk a sorsunkról. De mi a valódi demokrácia értelme? Mit kerestek a tankokkal is szembeszálló magyarok?
A közös gondolkodást, az igazi, egymásba, közösségeinkbe vetett hitet. De egyet biztosan nem akartak: széthúzást, közös sikereink letagadását.
Éppen ezért egy olyan országot, egy olyan várost kell építenünk, ahol csak egyetlen gondolat lebeghet minden döntéshozó szeme előtt: a magyarság, s ezen belül a szolnokiak érdeke mindenek felett való!
Kedves Ünneplők!
A kommunista diktatúra vezetői elfelejtették azt a bölcsességet, melyet igazán megtanulhattak volna, ha másból nem, hát éppen a magyarság történelméből: a szabadságot el lehet ugyan temetni, az igazságot egy ideig el lehet ferdíteni, hamissággal homályossá lehet tenni tekinteteket, de a nép, a nemzet emlékezetét sokáig nem lehet megvezetni!
A magyar nép 1956-ban kellően bölcs volt ahhoz, hogy pontosan tudta értelmezni Kossuth tanítását: A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz. Azaz minden, amit teszünk ma, az meghatározza a holnapunkat.
Tisztelt Hölgyeim, Uraim!
A kiváló írónő, Jókai Anna mondta egykoron, hogy ha merünk önmagunk lenni és nem úszni az árral: ez a szabadságunk. Fontos gondolat: nem úszni az árral! Azaz, ha csupán csendes szereplői maradunk a körülöttünk zajló folyamatoknak, ha nem tudjuk irányítani a sorsunkat, akkor soha nem leszünk szabadok.
Márpedig tőlünk azt várják el a gyerekeink, az unokáink, a felnövekvő nemzedék, hogy szabad, de büszke világot építsünk. Olyat, mely elég erőt ad mindenkinek, de egyben mindig befogad minket, s biztos menedéket, igazi otthont ad, ha szükséges.
Miattuk kell tudnunk kimondani: 1956-ot nem lehet megbocsátani, mert a megbocsátás maga a feledés lenne. Az, hogy elfeledjük, amikor magyar gyilkolta le a magyart külföldi segítséggel, s utána 40 év rabszolgaságba taszította a nemzetet, nem merülhet soha a felejtés homályába!
A felelősségünk ma is óriási, hiszen az ötvenhatos szabadságharcosok hősiességükkel egy demokratikus Magyarország magját ültették el, ami aztán bő harminc évvel később szárba szökkenve elhozta a valódi demokratikus rendszerváltást. Szabadságunkat pontosan ezért nem hagyhatjuk soha elveszni, önállóságunkat többé nem áldozhatjuk fel semmilyen hatalom kedvéért. Mert a mi dolgunk a világban az ország gyarapításán túl a keresztény értékek és hagyományok védelme, a nemzetek Európájának az építése. Ebben pedig napról napra több támogatónk és partnerünk van.
Kedves Ünneplők!
A múltból mindig tanulnunk kell, hiszen az abban rejlő tapasztalatok bölcsebbé tesznek bennünket. Nos, a mi történelmünk azt tanítja nekünk, hogy Magyarország mindig képes volt erős maradni, s meg tudott küzdeni a saját igazáért, képes volt felállni minden csapás után.
Merítsünk erőt az 1956-os hősök helytállásából, abból az erőből, mely a dicső nemzetek sorába emelte a magyarságot!
Az erőre most különösen nagy szükségünk lesz, hiszen nemtelen és igazságtalan támadások sorozatát kell elszenvednünk. De közösen, összefogva egymással, a Jóisten segítségével megtalálhatjuk a magyar nemzet számára helyes utat! Kölcsey Ferenc örökérvényű szavaival kívánok valamennyi magyarnak erőt és kitartást:
„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.”