2012-ben két általános iskolát is felújítanak Szolnokon, folytatják az útépítési programot, a Tiszaligeti strandon pedig komplex turisztikai fejlesztést hajtanak végre. A polgármester hangsúlyozta: az idei év nehezebb lesz, mint a tavalyi, de ha az elképzelésiek szerint haladnak, továbbra is erősödik és fejlődik a megyeszékhely.
21 ezer milliárdos adósságállománnyal kellett az új kormánynak elkezdenie a munkát, miközben a világgazdasági válság is jócskán éreztette hatását. E kettő kihatott a szolnoki önkormányzatra is. Lényegesen lecsökkentek a város bevételei, muszáj volt változtatni. 2011 májusában a város adósságkezelő programot dolgozott ki. "Az adósságkezelési program azt az utat jelölte ki, hogy már 2011-ben 250 milliós megtakarítás kell, ezt meg is tettük decemberig, elsősorban a hivatalon belüli átszervezéssel, a 2012-es évben pedig egy 1,2 milliárd forintos megtakarításra van szükség a működésből." - mondta Szalay Ferenc. Átalakítottuk az intézményhálózatot a költséghatékony működés érdekében. Emellett persze a város bevételeit is növelni kellett – folytatta a polgármester, ezért bevezettünk egy új adónemet, az építményadót.
A megszorítások mellett természetesen számos fejlesztés, beruházás is megvalósult a városban. "A 2011-es évnek volt egy nagyon nagy értéke is, hiszen az évet a gyaloghíd átadásával kezdtük, és a hozzá kapcsolódó tér, a Tiszai hajósok tere új életérzést hozott a városnak, az emberek egyre inkább kint vannak a közterületeken, örülnek az átalakult belvárosnak. Egy szebb, élhetőbb, jobb Szolnok alakult ki." Szalay Ferenc szerint erősödött a lokálpatriotizmus a városban, melyet mindenképp sikerként értékel. Eddig soha nem látott rendezvényeknek adott otthont Szolnok, ilyen volt az EFOTT és az egyházmegyei találkozó. Erősödött a hitélet, most már egyházi középiskolája is van Szolnoknak. Bár a 2012-es év is nehéz lesz, a fejlesztés idén sem marad el. Megújul a Fiumei úti és a Szandaszőlősi általános iskola, megépül az új közművelődési tér, az Agora, új támfal védi majd a várost a Zagyva-torkolat és a vízi rendőrség közti szakaszon, a Tiszaligeti strandon pedig komplex turisztikai fejlesztés valósul meg. (Szolnok TV)
Takarékos év áll mögöttünk – évértékelő a Hozam Klubban
2012-01-26 14:02:00
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-05-15
A városháza dísztermében tartott ünnepségen adták át – immár ötödik alkalommal – a „Szolnok Családbarát Munkahelye” címet, melyen Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.