Még a tavalyi év decemberében indult útjára a Szolnok Segít Program. A segíteni vágyó szolnoki cégek, intézmények, magánszemélyek, valamint a támogatásra szoruló szolnoki emberek összekapcsolására az önkormányzat és a Humán Szolgáltató Központ egy honlapot indított, ahol megismerhetjük a rászoruló családokat.
A program indulása óta több cég, magánszemély gondolta úgy, hogy olyan emberek mellé áll, akik megérdemlik a támogatást. Ezúttal a polgárőrség adományát adhatta át a városi polgárőr egyesület vezetője, Lados Károly, valamint dr. Bene Ildikó, a Szolnok Segít Program fővédnöke.
A polgárőrségnek már a puszta léte mások megsegítéséről szól – mondta Lados Károly. - Mi nap mint nap a saját szabadidőnket fordítjuk arra, hogy a szolnokiak biztonságérzetét erősítsük. Természetes volt számunkra, hogy amint hallottunk a Szolnok Segít Programról, akkor mi is örömmel próbáltunk segíteni az egyik családon. Bízom benne, a jövőben ismét sikerül összeszednünk annyi adományt, hogy továbbra is aktív támogatóként vehessünk részt a Szolnok Segít Programban.
Dr. Bene Ildikó fővédnök arról beszélt, hogy a Szolnok Segít Programnak már az első hetei azt mutatják: a szolnokiak megértették a kezdeményezés lényegét, s örömmel segítenek másokon. Itt ma egy olyan család kapott jelentős segítséget a megélhetéshez, ahol öt kisgyermek nevelkedik. Nekik szeretnénk azt üzenni: a világ közel sem olyan rossz, amilyennek ők nehéz helyzetükben látják. Mert Szolnokra, a szolnoki emberekre mindig számíthatnak.
A polgárőrség tartós élelmiszert adott át a Rostás családnak, míg a fővédnök, dr. Bene Ildikó elvállalta, hogy egy éven keresztül fizeti az egyik kislánynak az aerobik óráját. A gyerekek ezen felül egy-egy régóta vágyott játékot, legót kaptak.