Karácsony előtt indult el a Szolnok Segít program, amelynek célja, hogy cégek, illetve magánszemélyek célzottan juttathassák el segítségüket a rászorulókhoz. A program fővédnöke, dr. Bene Ildikó a sajtótájékoztatón elmondta, hogy jelentkezett egy magát megnevezni nem kívánó adakozó, aki egy éven keresztül havi 30 kg száraztésztával, ezen felül húsáruval szeretné támogatni a pszichiátriai és szenvedélybetegeket gondozó Prizma Klubot.
A klub mintegy kilencvenhat tagot számlál, s java részük igen nehéz körülmények között él, így bizony nagy segítség a felajánlás. Az első havi adomány ma délelőtt érkezett meg a Prizma Klubba, ahol Modla Dezső klubvezető vette át a száraztésztával megpakolt dobozokat.
Modla Dezső a köszönőszavak mellett elmondta azt is, hogy az adakozó megmozdulása ezidáig egyedülálló, hiszen a Prizma Klub kapott ugyan alkalmanként tartós élelmiszert a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettől, azonban rendszeres, ráadásul egy éven át tartó támogatásra még nem volt példa.
Van, akinek a legkisebb segítség is nagy segítség! A program keretein belül támogatható rászorulók sokszor megindító élettörténetével a www.szolnoksegit.huoldalon ismerkedhetnek meg.