Helyszíni bejáráson tájékozódott Szalay Ferenc polgármester a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény infrastrukturális fejlesztéséről, az intézmény a tervek szerint jövő tanév elején már teljesen megújulva fogadja majd a diákokat. Az Új Széchenyi Terv keretében elnyert 520 millió forint vissza nem térítendő 100 %-os mértékű támogatást tette lehetővé a beruházást.
Már látványos az átalakulás. Míg a diákok az egykori Konstantin, illetve Mátyás király úti iskola padjait koptatják, addig a Kőrösiben szakemberek hada dolgozik azon, hogy korszerű, a kor követelményeinek megfelelő épületet adhassanak majd át. A projekt részeként megtörtént az épület utólagos homlokzati- és tetőszigetelése, a hőszigetelő műanyag és alumínium nyílászárók cseréje, a tető hőszigetelési, valamint csapadékvíz elleni szigetelési munkálatai. Részlegesen megújul a padlóburkolat és felújítják a vizesblokkokat is. A nyílászárókat kicserélték, folyamatban van a projektarányos akadálymentesítés, a tornacsarnok felújítása, valamint elektromos és épületgépészeti korszerűsítése.
A sajtónyilvános bejáráson Szalay Ferenc felidézte az elmúlt években Szolnokon megvalósult intézmény és iskola felújításokat, melyek közül több jelenleg is zajlik: megújul a Széchenyi gimnázium és a Zöld Ház épülete, de a tervek között szerepel a Szegő Gábor (volt belvárosi) Általános Iskola és a Kassai iskola modernizálása is. Cél, hogy a gyerekek minél színvonalasabb körülmények között tanulhassanak Szolnokon.