Nyolcadik éve támogatja a Szolnok Segít program a szolnoki nehéz helyzetben élőket, a karitatív kezdeményezés sikerének alapja a sok-sok segítő szándékú adományozó - cégek, magánszemélyek, intézmények.
A Humán Szolgáltató Központ által koordinált - immár nyolc éve zajló - programhoz ezúttal két tonna tartós élelmiszer érkezett Ligeti József önkormányzati képviselő, a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület elnökének jóvoltából, aki Szalay Ferenc polgármesterrel együtt adta át az adományt.
- A Szolnok Segít program bizonyítja, hogy rengeteg jó szándékú, a rászorulókat támogatni kívánó ember él Szolnokon, és ugyanígy nagyon sok olyan cég is van, akik a társadalmi felelősség vállalás jegyében a karitatív kezdeményezés mellé állnak. - mondta Szalay Ferenc polgármester.
Az Auchan vezetését kerestem meg, támogatnák-e a rászorulókat, és nagyon örültem, amikor pozitív választ kaptam - elevenítette fel Ligeti József ünkormányzati képviselő. - Végül jelentős mennyiséget, két tonna tésztát, rizst és lisztet szállíthattunk most ide. Köszönet az Auchan áruháznak!
Tordainé Mátyus Emese, a program koordínátora és Hegyi Anita, a Humán Szolgáltató Központ vezetője köszönte meg az adományt, amelyet hamarosan eljuttatnak a rászorulókhoz.
Két tonna adomány kapottt a Szolnok Segít program
2021-01-26
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-05-15
A városháza dísztermében tartott ünnepségen adták át – immár ötödik alkalommal – a „Szolnok Családbarát Munkahelye” címet, melyen Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.