Borkó Rezső bácsi 90 évvel ezelőtt Bonyhádon született. A ma is jó fizikai és szellemi egészségnek örvendő mérnök két évesen került Bikalra, majd onnan Somogytúrba, aztán a pécsi fémipariba. Iskoláinak és munkájának köszönhetően sokfelé járt - nem csak az országhatáron belül- hanem azon túl is. Az olajiparban kezdett dolgozni. 43-szor volt külföldi kiküldetésben – erre a mai napig büszke. Szakmai sikereinek egyike Hajdúszoboszlóhoz fűződik.
90 év élményeit számítógépén írva fogja össze, melyekről Szalay Ferencnek is mesél. A polgármester azért érkezett Rezső bácsihoz, hogy születésnapja alkalmából köszöntse. Rezső bácsit nagy család veszi körül. Gyermekei, unokái és dédunokái jelentik számára a mindennapok boldogságát. Ehhez az örömhöz járult hozzá az az ajándék is, amit a polgármester adott át. Természetesen a pezsgő és a torta sem maradhatott el. A tűzijáték után pedig el kellett fújni a gyertyát. Borkó Rezső 1984-ben ment nyugdíjba, de az olajipartól ekkor sem szakadt el. Még 21 évet dolgozott az egyik Kft-nél. Hobbija a bélyeggyűjtés, és a memoárok papírra vetése. Ha teheti idejét a Holt-Tisza parti kis nyaralójukban tölti. (Szolnok Tv)
Dr. Borkó Rezsőt köszöntötte a polgármester
2014-02-04
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.