Első alkalommal szervezte meg „Carp-art” elnevezésű alkotótáborát a Szolnoki Művésztelep. A táborban 16 kárpát-medencei meghívott művész vesz részt. Az alkotók itt készült munkáiból augusztus 20-án nyílik kiállítás.
Az 1902-ben alapított Szolnoki Művésztelep egyike a legrégebbi, folyamatosan működő művészi csoportosulásnak Magyarországon. A művészek örömmel tettek eleget a meghívásnak, azt mondják ez a környezet mindenkit inspirál. Az első Carp-art témáját a Művésztelep szimbólumává vált törött medence adja. A medence a test, a lélek és a szellem megmártózásának és megtisztulásának a helye. Kőből faragott szimbólumként áll a Szolnoki Művésztelep kertjének közepén. Köré gyűltünk ez év augusztusában festők, szobrászok, grafikusok, néző, látó, gondolkodó és alkotó emberek, a Kárpát-medence szülöttei és lakói egy közös gondolat jegyében. Idén első ízben, és bizonyára nem utoljára. A táborba nem tanulni jöttek a művészek, hiszen mindannyian képzett, tehetséges alkotók. A közös alkotás öröme, ami idehozta őket. A Kárpát-medencei művészek Szent István napjáig vendégeskednek Szolnokon.
Résztvevő művészek:
Barát Fábián, Baraté Ágnes, Bott Maya, Dr. Dobribán Emil, Farkas Rita, Fazekas Magdolna, Hangay-Szabó László, Kácser László, Kecső Endre, Kerekes Elek, Lázár Tibor, Miroslav Jovančić, Révi Norbert, Simon Ferenc, Solymossy Lukács Éva, Soosur Georgius, Sütő Miklós, Szabó György, Szente-Szabó Ákos, Verebes György
A CarpArt Nemzetközi Alkotótábor keretein belül megrendezett nyilvános program
Az alkotótábor résztvevő művészeinek vetítéssel egybekötött bemutatkozó előadása
2013. augusztus 15-18. között esténként 20.00 órakor a Kert Galériában
Az előadásokat követően örömzene!
Banber duo koncertje2013. augusztus 18-án 18 órakor a Művésztelep kertjében
Berényi Zsuzsa - hegedű, brácsa, zongora
Banda Pál - cselló
Műsor:
Beethoven: „Pápaszem”- duó brácsára és csellóra
Liszt Ferenc: Consolation (cselló és zongora)
Kodály Zoltán: Duó – opus 7 hegedűre és csellóra (1. tétel)
Kodály Zoltán: Adagio (cselló és zongora)
Popper Dávid: Szerenád
Popper Dávid: Mazurka (cselló és zongora)
"MEDENCE”
2013. augusztus 20-án 10 órakor
Hangay-Szabó László szobrászművész műterem-kiállítása a Művésztelep 4. sz. műtermében
2013. augusztus 20-án 11 órakor
a CarpArt Nemzetközi alkotótábor alkalmi kiállítása a Művésztelep kertjében és a Kert Galériában
Minden érdeklődőt várnak a szervezők!
Carpart alkotótábor
2013-08-15
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.
2024-04-17
Fennállásának félévszázados jubileumát ünnepli a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Szolnoki Tagintézménye, ebből az alkalomból Múlt és jövő a jelenben címmel rendeztek konferenciát a városháza dísztermében.