Jó helyre került az a támogatás, amely a jászapáti kamilliánus közösség és Pócs János országgyűlési képviselő segítségével érkezett Ausztriából néhány hete. A szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet és a jászberényi kórház egy-egy kamionnyi adományt kapott, a megyeszékhelyre mintegy 48 millió forint értékű eszköz, illetve felszerelés került. A részletekről ma tartottak sajtótájékoztatót.
Negyven darab korszerű ágyat, matracokat, orvosi műszereket és ágyneműt kapott az intézmény az idősek és betegek felkarolásával foglalkozó kamilliánus közösség osztrák központjából – mondta dr. Bene Ildikó igazgató. Az operációs mikroszkóp a fül-orr-gégészeti osztályra került, de az altatógép és az ágyak is a legmegfelelőbb helyre kerülnek.
Pócs János a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azért esett Jászberény mellett Szolnokra a választás, mert az intézményben nem csak szolnokiakat, hanem a kistérségben, így a jászságban élőket is ellátják.
Maroska Anikó ápolási igazgató az adomány hasznosságára mutatott rá. Mint mondta, a modern ágyak mind a betegnek, mind az ápolóknak, beteghordóknak könnyebbséget jelentenek a hétköznapokban.
A közel ötvenmilliós adomány jelentős segítség a kórháznak, melyért köszönet illeti a kamilliánus közösséget!