A Szolnok Megyei Jogú Város közgyűlése által 1994-ben alapított Kálmándi Mihály díjat azok kaphatják, akik az egészségügy területén kimagasló tevékenységet végeznek. A Kálmándi Mihály-díjat a 2021. évtől egy évben legfeljebb négy személynek, vagy közösségnek lehet odaítélni, melyből kettő a járványügyi védekezésben közreműködők elismerésére szolgálhat.
Átadták a Kálmándi-díjakat
2021-07-02
Az idei ünnepséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza fiataljainak műsora nyitotta, Szelei Zsuzsanna versmondással, Kerekes Tamás jelnyelvi előadással, Tóth László labdazsonglőri produkcióval, Nagyné Gárdai Tünde és Kerekes Tamás közös jelnyelvi műsorszámmal készült. Utánuk a Brill Vocal együttes lépett fel - a 8 éve a Bartók Béla Kamarakórus tagjaiból verbuválódott csapat, Túri Zsuzsanna, Kókai-Hajmann Ildikó, Somodi Gabriella, Denke Borbála, és a vezetőjük, Koháriné Izbéki Tímea remek hangulatú előadással rukkolt elő.
Szalay Ferenc polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a mögöttünk hagyott másfél évben milyen megfeszített tempó, milyen alázat, milyen hatalmas erőfeszítés kellett a kórházi dolgozók részéről, hogy a világjárványt sikeresen visszaszorítsa az ország és Szolnok városa is. Szakértelemből pedig a megyeszékhelyen nincs hiány, ezt jól szemlélteti az is, hogy a díjakat idén dr. Illés Mónika, járási tisztifőorvos, és dr. Kovács Éva, az Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság egészségügyi intézményegység vezetője mellett a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet COVID Belgyógyászati részlege, valamint a MÁV Kórház és Rendelőintézet Oltási Munkacsoportja kapta.
A díjátadót Lőrincz Judit operaénekes előadása zárta.
Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!
SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app
További hírek
2024-05-15
A városháza dísztermében tartott ünnepségen adták át – immár ötödik alkalommal – a „Szolnok Családbarát Munkahelye” címet, melyen Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.
2024-04-30
A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul - jelentette ki dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a hétfői notebook-átadáson.
2024-04-26
A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpont ünnepélyes átadásán pénteken.
2024-04-25
Szeptember 1-jétől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés a szolnoki diákok számára, de a képviselőtestület a helyi felsőoktatás fejlesztéséről, a parkolás könnyítéséről is tárgyalt csütörtökön.
2024-04-25
2024. május 3-án 14 óra 30 perckor a Szolnoki Római Katolikus Temető nagy ravatalozójában szeretettel várjuk mindazokat akik ismerték és szerették, hogy közösen emlékezzünk meg róla.