Egy héten át mintegy 60 programmal, sport- és kulturális bemutatókkal, gyermekprogramokkal, kiállításokkal, koncertekkel ünnepli a város Szolnok Napját. A részletekről Fejér Andor alpolgármester, Molnár Lajos Milán, az ANAKK igazgatója, Hajnal Anna, az ANAKK szervezési csoportjának vezetője, Molnár János, a Szolnok Légierő Zenekar karnagya és Rónyai László, a Nemzeti Művelődési Intézet JNSZ Vármegyei Igazgatóságának vármegyei igazgatója tartott sajtótájékoztatót.
Egy esztendővel a város 950 születésnapja előtt újra ünnepel a város apraja-nagyja. A programsorozatot úgy állították össze idén is, hogy korosztálytól függetlenül mindenki találjon benne a maga számára érdekes, vonzó eseményt. A város civil szervezetei, intézményei sok érdekességgel készülnek, érdemes lesz belevetni magunkat a kavalkádba.
A hagyományokhoz híven idén is lesz Béres Senior Séta, nyílt nap a Járműjavítóban, RepTár Piknik, Decathlon sporttér, MÁV Nosztalgia vonat, városnéző kisvonat, Szent Hubertus mise, Szolnok torta, Hild téri forgatag. Immár 27. alkalommal rendezzük meg a Szolnoki Regionális Katonazenekari Fesztivált.
A rendezvény vasárnap a Belvárosi nagytemplom Szent Hubertus miséjével indult. Augusztus 29-én, csütörtökön koszorúzást tartanak a szolnoki katonai temetőben, majd a Damjanich János Múzeum tudományos ismeretterjesztő előadásai után az Ádám Jenő Zeneiskola koncertje zárja a napot.
Pénteken folytatódnak a koszorúzások a Szolnok Napjához kapcsolódó emlékhelyeken, Szolnoki Festők Szolnok Napján címmel nyolc festőművészkiállítása nyílik a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban. 17 órakor kezdődik a XXVII. Szolnoki Regionális Katonazenekari Fesztivál, melyen az ország négy zenekara szerepel. A napot Retro Nyárzáró est zárja a Múzsák terén.
Augusztus 31-én, szombaton egész nap sport- és kulturális bemutatókkal, gyermekprogramokkal, kiállításokkal, koncertekkel ünnepli a város Szolnok Napját.
Helyszínek: Kossuth tér, Hild tér, Pelikán parkoló, Aba-Novák Agóra, Damjanich János Múzeum, MÁV Járműjavító, Vasúti Almárium, RepTár, Tiszai hajósok tere, TISZApART Mozi - Múzsák tere, TESZ Közösségi Ház, Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára, Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpont, Szolnoki Galéria, Szolnoki Szigligeti Színház Színműhelye, Kultúrpince.
Szeptember 1-én, vasárnap tartják a Szolnok Napja díjátadó ünnepséget (zártkörű rendezvény) az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, majd Mécsesúsztatás lesz a Rotary Klub Szolnok szervezésében a Zounok ispán szobornál.
Szeptember 2-án 9 órakor kezdődika Városi tanévnyitó ünnepség a Szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Részletes program:https://agoraszolnok.hu/event/szolnok-napja-3/