Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.
  • Xavéri Szent Ferenc Kápolna

    Az 1700-as évek elején vissza-visszatérő, pusztító pestis járvány ütötte fel a fejét az országban, ami nem kímélte Szolnok város lakóit sem.

    A járványtól megszabadulva Szolnok város lakói Xavéri Szent Ferenc tiszteletére és a járványban elhunytak emlékére, Mihály ab Althann váci püspök engedélyével, 1733-ban kápolnát emeltek. A kápolnát az akkori város határain kívülre építették, oda ahová a járványban elhunytakat temették. A város terjeszkedése által, ma a kápolna Szolnok központjában helyezkedik el. 1735-ben felsőbb meghatalmazásra Tuchinszky Miklós atya, az akkori szolnoki administrator szentelte fel.

    1832-ben Szolnok város bírája és vezetői, a város védőszentjévé választották Xavéri Szent Ferencet. Ezt követően minden évben augusztus 6-án vagy ezt a napot követő vasárnapon a kápolnához zarándokoltak a hívek.

    Az 1949 óta műemlékvédelem alatt álló kápolna a századok során többször is rendkívül rossz állapotba került, de időről időre megújulhatott. 2009-ben egy teljes körű rekonstrukciónak köszönhetően felújításra került nemcsak a kápolna, hanem annak környezete is.

    A Xavéri Szent Ferenc Kápolna a Belvárosi Templom és Rendház épületegyüttese után a második legrégibb, Szolnok városának ma is álló műemléke a XVIII. századból.

    Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

    SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app