Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Hírek

2012-09-21

Szolnok elnyerte az Idősbarát Önkormányzat Díjat

A tavalyi Családbarát Önkormányzat Díj után a megyeszékhely elnyerte az 2012. évi Idősbarát Önkormányzat Díjat is, amelyet dr. Kállai Mária alpolgármester vette át ma a Parlamentben. Az elismerést azok a települések kapják, akik az adott évben a legtöbbet teszik az idősek fizikai, lelki, anyagi egészségéért, aktivitásuk megőrzéséért.

2012-09-20

Nincs megállás: megújul az iskola Szandaszőlősön

Jelentős változáson ment keresztül Szandaszőlős az utóbbi néhány évben, és a fejlődés töretlen. A művelődési ház után az általános iskola is teljesen megújul, a munkálatok jelenleg is folynak úgy, hogy a tanítás zavartalansága garantált.

2012-09-20

Tiszaligeti Napok

Immár 49. alkalommal rendezik meg a megyeszékhely legnagyobb diák- és tömegsport rendezvényét. A Tiszaligeti Napok küzdelmei ma kezdődtek és idén 4 napon át tartanak, több mint háromezren neveztek.

2012-09-19

Toborzást tart a polgárőrség

Számtalan esetben bizonyította a városi polgárőrség, hogy szükség van a munkájukra, jelenlétükre a városban. Vigyáznak a rendre, óvják értékeinket, szükség esetén testi épségünket. Aki úgy érzi, hogy tevőlegesen is szeretne részt venni a polgárőrség munkájában, annak itt a lehetőség, a szervezet tagtoborzás tart.

2012-09-19

Levéltári Nap

Magyar történetírás a 20. században, családkutatás, Küry Albert élete és a 100 éves Damjanich-szobor története. Többek között ezekről hallhatott érdekes előadásokat a közönség a megyeháza dísztermében, a 15. alkalommal megrendezett Levéltári Napon.

2012-09-18

FOTÓPÁLYÁZAT – Fókuszban Szanda

A Szandaszőlősért Egyesület nyílt fotópályázatot hirdet „Fókuszban Szanda” címmel. A pályázat a szandaszőlősi élet értékeire, az itt élők Szandaszőlőssel kapcsolatos lokálpatrióta szemléletére, valamint Szandaszőlős pozitív környezeti hatásainak fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.

2012-09-18

Milliárdos állami támogatást kap a szolnoki citromsavgyár építtetője

Egy hónapon belül megkapja a tervezett szolnoki citromsavgyár felépítéséhez szükséges állami támogatást a kínai-magyar BBCA Szolnok Biokémiai Zrt. - tartalmazza a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat.

2012-09-17

A Príma Díjasokat köszöntötték a Szigligeti Színházban

A Szigligeti Színházban rendezett gálán tegnap este nyolcadik alkalommal adták át a megye kiválóságainak a területi Príma Díjakat. A díjátadót a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) szervezte, s mint eddig minden évben, az év vállalkozóit is kitüntették.

2012-09-16

Ahány nyelvet beszélsz, annyit érsz!

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete a nyelvtanulás népszerűsítése, az idegennyelv-ismeret fontosságának tudatosítása céljából, idén először hirdette meg a „Nyelvtanulás hete” elnevezésű programsorozatot, amely szeptember 7-én a Nyelvparádéval, a nyelvi szolgáltatók seregszemléjével kezdődött, és szeptember 15-én, szombaton a Nyelvtudás Napja elnevezésű rendezvénnyel ért véget. Az egy hét alatt az ország 27 nyelviskolájában zajlottak ingyenes programok.

2012-09-15

Szüreti hangulat Szandaszőlősön

Szüreti Mustivált rendeztek pénteken délután Szandaszőlősön a Lengyel Antal téren. A rendezvényen gyerekek és felnőttek egyaránt ízelítőt kaphattak a szüreti hangulatból és persze a mézédes mustból is.

2012-09-14

Hivatalosan is megnyitották a szolnoki Auchan áruházat

Az Auchan Magyarország Kft. megnyitotta 16. áruházát hazánkban, ma délelőtt pedig a negyedik áruház is megnyílt az Auchan színeiben a volt Cora hipermarketek közül. A helyszín: Szolnok. A munkatársakat megtartották, de kívül-belül korszerűbb, színesebb praktikusabb lett az áruház

2012-09-14

Az ország egyik legkorszerűbb állatotthona épül Szolnokon

Új helyre költözik a Szolnok Városi Állatotthon, a költözés egyúttal a körülmények látványos javulását is eredményezi. A mintegy 40 millió forintos beruházás befejezését követően az ország egyik legkorszerűbb állatotthona fogadja majd a szerető gazdira váró állatokat. Ma délelőtt Szabó István alpolgármester és Fodor György, alapítványi tag kalauzolta a sajtó képviselőit a helyszínen.

2012-09-14

Szolnoki olimpikonokat bemutató kiállítás nyílt

Még bennünk élnek a londoni olimpia örömteli pillanatai, ahol a magyarok kiugróan jó teljesítménnyel, nyolc aranyérmet szerezve az éremtáblázat 9. helyén végeztek.  Akinek hiányzik az olimpia, szívesen időzne a világ legnagyobb sporteseményét idéző tárgyi relikviák között, a Damjanich János Múzeum tegnap megnyílt kiállításán megteheti.

2012-09-12

A versek szerelmesei találkoztak

József Attila munkássága előtt tisztelegve rendezték meg a szépkorúak országos költészeti szemléjét. A városháza dísztermében 47 versmondó adott számot tudásáról, tehetségéről.

2012-09-12

Helyszínelők versenyeznek Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2012. szeptember 11-13. között rendezi meg a II. Balesethelyszínelői Verseny országos döntőjét. A versenynek Szolnok Megyei Jogú Város és Martfű városa ad otthont.

 

2012-09-09

A gulyás mennybemenetele

Nem lehetett panaszuk a 14. Gulyásfesztivál szervezőinek sem a látogatók számára, sem az időjárásra, mint ahogyan szép számmal voltak a főzőversenybe nevezett csapatok is. A háromnapos fesztivál idén is bővelkedett a programokban, a főszerep természetesen a gulyásé volt, az is számtalan változatban.

2012-09-07

Elkezdődött a 14. Gulyásfesztivál

A 14. Gulyásfesztivál első napján - a tavalyihoz hasonlóan - újra össztáncra várták a népzenét, néptáncot kedvelőket. Míg a Kossuth téren felállított színpadon húzták a talpalávalót, fiatalok, kicsik, nagyok legjobb tudásuk szerint ropták a táncot, ki egyedül, ki párban vagy kört alkotva a többiekkel.

2012-09-07

Nemzetközi konferencián építik a testvérvárosi kapcsolatokat

Szolnok testvérvárosai közül hat településnek, illetve Újszilvásnak a képviselői voltak jelen azon a konferencián, amelyet ma délelőtt rendeztek a városháza dísztermében. Ahogyan a nagybányai Dan Carpov fogalmazott, a hangulat baráti és testvéries volt.

2012-09-06

Híd a falon

Az óriásplakátokat lehet szeretni és nem szeretni, talán az utóbbiak vannak többen. Szolnok néhány pontján azonban olyan plakát jelent meg, ami kedves lehet a szívünknek...

2012-09-04 09:00:00

Gulyásfesztivál - újrafűszerezve

Idén immár 14. alkalommal rendezik meg Szolnokon a Gulyásfesztivált. Szeptember 8-án szombaton többtízezer embert várnak a szervezők a Tiszaligetbe.

2012-09-04

Szeptemberben T-City Internetakadémia

Újra a Hild Viktor Városi Könyvtár látja vendégül a T-City Internetakadémiát. A T-City csapat ismét azokat a szolnokiakat várja, akik szeretnének megismerkedni a számítógép használatával és az internetezés alapjaival. Az 5 előadásból álló sorozat ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

2012-09-04

Gazdag Sándor kapta az Ezüst Pelikán-díjat

Gazdag Sándor lett az idei év Ezüst Pelikán-díjasa. Az elismerést szombat este a Szigligeti Színházban megrendezett Város Napja ünnepségen adta át Szalay Ferenc polgármester.

2012-09-03 10:00:00

Akik szeretik Szolnokot

Nagy sikert aratott városunk önkormányzatának és az Új Néplap napilap kiadójának közös játéka. A Szeretem Szolnokot című pályázatra képi, videós, vagy éppen szöveges megjelenítésben várták a lokálpatrióta gondolatokat, műveket.

2012-09-03

Egy élet munkáját ismerte el a város

Egy példamutató életpályát befutó pedagógus, Földes József köszöntésével vált különlegessé a Tiszaparti Katolikus Gimnázium mai tanévnyitója. Szalay Ferenc polgármester az egykori tanítványok javaslatára a Szolnok Városért Emlékérem arany fokozatával tüntette ki a kiváló tanárt, aki 1962-ben a Tiszaparti első tanévében már ott állt a katedrán.

2012-09-03

Idén is elfogyott Szolnok hatalmas tortája

Hatalmas, mert 937 szeletesnek sütötték a Tünde cukrászda mesterei. A hagyomány tehát tovább él, Szolnok Napja nem múlhat el úgy, hogy a kék-sárga színekben pompázó cukrászati remekművet ne készítenék el.

2012-09-03

Becsengetnek - kezdődik az iskola

 Véget ért a csaknem két és fél hónapos vakáció, ma reggel nyolc órakor becsengetnek az ország közoktatási intézményeiben és megkezdődik a tanítás.

 
2012-09-02

Újjáépül a belvárost védő gátszakasz

Szolnok árvízvédelmét, valamint a város képét is meghatározó beruházást indított ma hivatalosan is útjára Szalay Ferenc polgármester és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.  A belvárost védő gátszakasz megerősítése, magasítása és az új sétány kiépítése kétmilliárd forintba kerül. A beruházást teljes egészében az Új Széchenyi Terv támogatásából valósítják meg.

 

2012-09-02

Simon Ferenc szobrászművész életmű-kiállítása Szolnokon

Simon Ferenc szobrászművész életmű-kiállítása nyílt meg szombaton Szolnokon, a város galériájában. Az idén júniusban 90. évét betöltő alkotót az önkormányzat képviselői, barátok, pályatársak és művészetkedvelők köszöntötték.

2012-09-01

Színes forgatag a város napján a város szívében

A Szolnok Napjához kapcsolódó rendezvények második napján benépesült a Szapáry utca és a Kossuth tér. Az egész napos programok ezúttal új elemmel is kiegészültek, 14 sátorban bemutatkoztak a Szolgáltató Város mintaprojektben résztvevő cégek, intézmények is.

2012-09-01

Elstartoltak a szépkorúak

Szombat reggel a Kossuth téren gyülekezők átlagéletkora bizony 50 felett járt, s így volt ez jól, hiszen a sok száz szépkorú a számukra megrendezett Senior Maratonra gyülekezett. A bemelegítésről idén is a város polgármestere gondoskodott.

2012-08-31

Lövések dördültek a Tiszai hajósok terén

Hosszú évekig a város főterén rendezték, idén azonban a Tisza hajósok tere adott helyet a katonazenekari fesztiválnak, ahol immár tizenhetedik alkalommal mutatták be tudásukat, ötletes koreográfiáikat a katonazenészek. Bemutatóikat a lelkes közönség vastapsa kísérte. A rendezvényt Szalay Ferenc polgármester és Orosz Zoltán altábornagy szavai nyitották meg.
2012-08-31

Koszorúzással kezdődtek a Szolnok Napi rendezvények

Koszorúzással kezdődtek pénteken a Szolnok Napja alkalmából szervezett programok. Az 1847-es Pest-Szolnok vasútvonal ünnepélyes átadáshoz kötődő ünnep alkalmából tisztségviselőink Szolnok több pontján is megemlékeztek a város múltjáról és áldozatot hozó elődeinkről.

2012-08-31

Új tanév, új kihívások - régi értékek

Véget ért a nyár, hétfőn már az iskolapadban ülnek a szünidő utolsó napjait ma még gondtalanul élvező gyerekek. Az új tanévet 649 első osztályos kezdi meg Szolnokon. A több mint 400 millió forintból felújított Fiumei Úti Általános Iskolában dr. Kállai Mária alpolgármester nyitotta meg hivatalosan a tanévet.

2012-08-30

Egymás után újulnak meg az oktatási intézmények a megyeszékhelyen

Újabb intézmény, ezúttal a Fiumei Úti Általános Iskola újult meg látványosan, a jövő heti tanévkezdéskor már egy megszépült épület várja a gyerekeket és a pedagógusokat. A város önkormányzata az Új Széchenyi Terv keretén belül 391.800.155 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült, így valósulhatott meg a 435.333.505 Ft összköltségű projekt. A támogatás mértéke 90% volt.

2012-08-28

Fórum a szülőknek – a gyerekekért

Újra Szülői Fórumot tartottak a városházán, ezúttal műhelymunkára várták a szülőket és szakembereket. Néhány hónappal ezelőtt háromszázötven érdeklődőt vonzott az első fórum, közülük alakultak meg azok a munkacsoportok, amelyek a továbblépés lehetőségeit kutatják a szakemberekkel karöltve.

2012-08-28

Cigányvajdák adományoztak a kórháznak

Szerencsére sok magánszemély, szervezet akar és tud adakozni különböző jótékonysági célokra. A Hetényi Géza kórház számára idén már Mága Zoltán is többször adományozott, a közelmúltban pedig a Richter Egészségnapon összegyűlt pénzből sikerült egy új ér ultrahang-vizsgáló készüléket vásárolni. Ma délután cigányvajdák adományát, mintegy félmillió forintot adott át Kállai Csaba fővajda ünnepélyesen az intézménynek.

2012-08-28

Kezdődik az új évad

Évadnyitó társulati ülést tartottak ma délelőtt a Szigligeti Színházban. Az épületet a nyári szünet után újra élet és izgatott zsongás töltötte meg, lassan minden visszatér a régi kerékvágásba. Kezdődnek a próbák, felgördül a függöny és felhangzik a taps… A színház újra él.

2012-08-27

Szolnok Napja miatti forgalomváltozások

A SZOLNOK NAPJA rendezvénysorozat miatt e hétvégén a város több pontján forgalomváltozásra és parkolási tilalomra kell számítani.

2012-08-27

V. Szandai Halétel Főzőverseny

Ötödik alkalommal rendezték meg a Halétel Főzőversenyt szombaton Szandaszőlősön. A gasztronómiai vetélkedőre ezúttal 11 csapat nevezett. A bográcsokban harcsapaprikás, halászlé és egyéb halételek rotyogtak. A rendezvénynek a megújult Szandaszőlősi Művelődési Ház adott otthont.

2012-08-27

Szolnok Napja – A mi napunk

Szolnok Napjához kapcsolódóan augusztus 31. és szeptember 2. között – immár 12 alkalommal - ismét változatos programok várják az érdeklődőket a megyeszékhely több pontján. Szalay Ferenc polgármester és Molnár Lajos Milán, az ANKK igazgatója ma délelőtt a városházán tartott sajtótájékoztatón számolt be a részletekről.

2012-08-27

Varázslat a Tiszai hajósok terén

Varázslatos kalandozásra hívta közönségét szombat este a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Izaki Masahiro vezényletével. A Tűz misztikuma című előadásukra zsúfolásig megtelt téren egy gombostűt sem lehetett leejteni, a zenei élményt ezúttal látványos megoldásokkal tették felejthetetlenné.

2012-08-23

Megvalósulóban az egészségügyi szakdolgozók bérfejlesztése

Veszprém, Kaposvár és Tatabánya után Szolnokon rendezik meg – immár 43. alkalommal - az Egészségügyi Dolgozók Országos Kongresszusát augusztus 23-25. között. A rendezvénynek helyet adó Szolnoki Főiskolán Balogh Zoltán emberi-erőforrás miniszter köszöntötte a résztvevőket.

2012-08-23

Szolnoki vendéglátóhelyek a legjobbak között

Elkészült a Tisza kulináris térképe. Az egyik hazai gasztronómiai szaklap által összeállított TOP 10-es listákban szolnoki vendéglátóhelyek is találhatóak.

2012-08-22

Jelentős beruházások indulnak a megyeszékhelyen

A közelmúltban jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság, hogy 33 egyéb turisztikai beruházás mellett a Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum projekt is kiemelt státuszt, s ezzel 2,1 Mrd forint támogatást kapott. Szolnok Integrált Városfejlesztési Stratégiája azonban további jelenleg is zajló, illetve tervezett fejlesztési projekteket tartalmaz, amelyek komfortosabbá teszik az itt élők, tanulók, dolgozók mindennapjait  illetve jelentősen növelik a város turisztikai vonzerejét. A beruházásokról, a tervezett fejlesztésekről Szalay Ferenc polgármester és Csatári István, a Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója tartott sajtótájékoztatót a városházán.

2012-08-21

A magyarság büszke és erős nemzete Európának

Méltóképpen ünnepelt a város augusztus 20-án, a szolnokiak számtalan érdekes és színvonalas program közül választhattak. Az egyházak szentmisével és kenyérszenteléssel idézték meg az ünnep szellemét, a hagyományos helyszínnek számító Tisza-parton pedig koncertek, kirakodóvásár, vízi- és légibemutató, valamint a nap egyik csúcspontjának számító tűzijáték várta az ünneplőket. Tömeget vonzott a Nemzet kenyerének megszentelése is.

2012-08-20

Szolnokra érkezett a Nemzet kenyere

Folytatódik a hagyomány, a Szolnok Televízió kezdeményezésére idén is megsütötték Sepsiszentgyörgyön a Nemzet kenyerét. A 120 kg-os kenyér tegnap este érkezett Szolnokra.

2012-08-19

Sepsiszentgyörgyön megsütötték a nemzet kenyerét

Sepsiszentgyörgyön, a Diószegi pékségében sütötték meg azt a 130 kilós kenyeret, amelyet "a nemzet kenyereként" szelnek meg a szolnoki augusztus 20-i ünnepségen.

2012-08-17

Ünnepi megemlékezést tartottak a Megyeházán

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat  ünnepi megemlékezést tartott ma délelőtt a Megyeháza dísztermében az augusztus 20-i állami ünnepséghez kapcsolódóan. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mondott Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. Ezt követően adták át a megyei önkormányzat 11 kitüntető díját és 4 kitüntető címét.

2012-08-16

Gyereksereg a városházán

Kedves vendégei voltak ma a városházának: 53 gyerek érkezett, hogy megismerje belülről is az épületet, annak szépségeit és történetét. A látogatók az egy hetes bűnmegelőzési tábor résztvevői voltak.

2012-08-16

Rádiókészüléket kaptak a polgárőrök

Harmincöt polgárőr fogja felügyelni biztonságunkat augusztus 20-án. A hatékonyabb munka érdekében 13 darab rádiókészüléket kaptak.

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app